Történetünk

Egyházunk, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, Jézus Krisztus egyetemes anyaszentegyházának egy tagja. Legrégibb örökségünk az Apostolok Cselekedeteiről szóló könyv egyházának története, Isten Igéje. Az elmúlt évszázadokra visszatekintve igen nehéz nyomon követni, hogy melyik ágon folytatódott legtisztábban az egyház élete. Minden kor lelki kérdései, döntései és cselekedetei fontosak számunkra. Tudjuk, hogy minden időben volt Istennek népe, és minden nemzetben kedvesek voltak előtte azok, akik félték nevét és igazságot cselekedtek. Isten választottai a változó korokban örök emberi, mindig új arculatú, de ősi kísértésekkel küzdöttek; törekedtek arra, hogy a Szentírás rendíthetetlen igazságait alkalmazzák a tovatűnő mában, és a Szentlélek által nyertek erőt arra, hogy gyakorlati életüket Isten akaratához és Megváltó Uruk vonásaihoz igazíthassák. Mi ezekkel a keresztyénekkel azonosítjuk magunkat, bárhogy nevezték is őket az elmúlt évszázadok folyamán. Krisztus eme követői bizonyságát adták annak, hogy meg lehet őrizni a teljes odaszánás lángját a hitetlenség, hitehagyás és a hivatalos egyház romlottsága ellenére is, megmaradva annak keretein belül. Azonban az is megtörtént, hogy a megromlott egyház kivetette magából vagy éppen üldözte hűséges tagjait. Az ilyen helyzetekből fakadó szükség, a Szentíráshoz való ragaszkodás, a hitélet tisztaságának megtartására és a lelki gyümölcstermésre törekvés az egyháztörténelem során gyakran elkerülhetetlenné tette új felekezetek létrejöttét. Sajnálatos, hogy történtek szakadások tévelygések, emberi gyarlóságok miatt is.

Szükségesnek tartjuk annak hangsúlyozását, hogy a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség megalakulását nem alapítói szorgalmazták, hanem a körülmények kényszere. Míg egyrészt fájlaljuk, hogy az amúgy is szétszakadozott keresztyénség felekezeteinek számát közösségünk eggyel szaporította, másrészt örülünk annak, hogy egyházunk a Jézus Krisztusban hivők egységét szív szerint munkálhatja, mint Urunk egyetemes anyaszentegyházának egyik tagja.

Megalakulásunkról 1981. október 2-án az alábbi hivatalos közleményt adták ki: "Az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke a vallás szabad gyakorlásáról szóló törvény értelmében 1981. október 1-i hatállyal törvényesen elismert vallásfelekezetté nyilvánította a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget. A felekezet a Magyarországi Metodista Egyházból vált ki. Bemutatott szervezeti szabályzatukban kinyilvánították, hogy az állam törvényeit és rendeleteit megtartják és annak szellemében kívánnak működni."
E szűkszavú tudósítás mögött nyolc év harcai, szomorúságai és reményei húzódnak, amelyekről röviden a következőket írhatjuk:

A Magyarországi Metodista Egyházon belül nézetkülönbség alakult ki, amelynek lényege az volt, hogy a lelkésztestület egyik része olyan sajátos emberi érdekeket és elképzeléseket akart ráerőltetni az egész közösségre, amelyekkel a lelkészi kar másik fele Isten Igéje és az egyház törvényei alapján nem értett egyet, 1973-ban lejárt a Magyarországi Metodista Egyház szuperintendensének megbízatása. A volt egyházvezető választás nélkül hivatalában maradt és barátai, valamint nem metodista vallású támogatói segítségével 1974-ben koholt vádak alapján a metodista egyház 19 szolgálattevőjéből 12 személyt (10 lelkészt és lelkészjelöltet, valamint 2 nem lelkészi igehirdetőt) az egyházból eltávolított. Az eltávolítottak és az őket támogató gyülekszetek számára magszűnt annak a lehetősége, hogy a Magyarországi Metodista Egyházon belül munkálkodhassanak. Hét és fél éven át eredménytelenül kísérleteztek azon, hogy az egyházi törvények és a Biblia elvei alapján helyreálljon a Magyarországi Metodista Egyház egysége, ezért végül önálló egyházzá szerveződtek.

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vállalja a XVIII. századi metodistákkal való lelki rokonságot és azokkal a mai metodista egyházakkal való közösséget, amelyek megőrizték ezt az örökséget, de nem ért egyet az elvilágiasodott metodista egyházakkal, amelyek elfordultak a biblikus tanítástól és életszentségtől.

Isten lezárt előttünk ajtókat, melyek irányából biztosra vettük a testvéri együttérzés készségét, de testvéreinkké tett olyanokat, akik másfelől érkeztek Krisztushoz, az egyetlen fundamentumhoz, és más szokások és vélemények által fejezték ki Jézus iránti szeretetüket. Igaz keresztyénekkel - tartozzanak bár a reformáció vagy keresztyén megújulás akármelyik ágához - egynek érezzük magunkat, és velük a testvéri kapcsolatokat a magunk részéről ápolni kívánjuk.

Fontosnak tartjuk, hogy a magunk látása felől bizonyosak legyünk, de tisztelettel engedjük, hogy mások is szabadon gondolkozzanak. Ezért egyházunk nyitott a keresztség formáját vagy az istentiszteleti szokásokat illetően; a Bibliát tekinti elsődleges szabálynak a hit és a mindennapi élet vonatkozásában; hisz Isten szeretetében, amely minden embert keres és magához akar vonni Krisztus által; elismeri minden embernek azt a felelőségét, hogy elfogadja vagy elutasítsa ezt az üdvösséget. Mivel a megváltás a Jézus Krisztussal való kapcsolattól függ, azoknak a biztonságában hisz, akik megmaradnak ebben a kapcsolatban és engedelmességben, de nem hisz egy feltétel nélküli örökkévaló biztonságban. Az egyház hirdeti a kegyelemből való, hit általi üdvösséget, amelyről a Szentlélek bizonyosságot ad a hívőnek; bízik Istenben, aki képes megtisztítani az embert itt és most, s megszentelni a maga számára, betölteni Szentlélekkel és megerősíteni arra, hogy végrehajtsa Isten céljait a világban.

Az őszinte keresztyénekkel, akik Jézus Krisztus engesztelő áldozatáért várják az üdvösséget, az Ő evangéliumához szabják magukat és őt követik - amennyire megértették a hit útját -, szívesen vállalunk közösséget akkor is, ha egyéb dolgokban nem teljesen értünk egyet.

Egyházunk szolgálni akar a szükségbe jutott embereknek akkor is, ha azok más világnézetet vallanak, különös tekintettel azokra, akik áldozatul estek e világban működő démoni erőknek, amelyek lealacsonyítják az embert és szenvedélyek rabjaivá teszik. Segíteni kíván az embereknek emberi méltóságuk és erkölcsi felelősségük felismerésében egy olyan korban, amelyben az elszemélytelenedés egyre nagyobb kísértés, és ahol növekszik az önzés és közömbösség mások nyomorúságai iránt. Szeretnénk minden lehetőséget kihasználni arra, hogy gyógyító és mentő szolgálatot végeznünk ott, ahol fáradozásainkat igénylik.

WESLEY, John (1703 - 1791), nonkonformista anglikán lelkész, prédikátor, író és teológus vallásukat komolyan vevő buzgó és jámbor lelkészeket, teológusokat és hívőket igyekezett egy belső, spirituális megújulás érdekében összefogni.